Beszámoló a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekciójának vándorgyűléséről

Ebben az évben a Magyar Gasztroenterológiai Társaság (MGT) Colon Szekciója Debrecenben a Divinus Hotelben 2019. február 22–23-án rendezte meg az éves vándorgyűlését. Az MGT második legnagyobb szekciójának rendezvényén a szekció 23 éves történetében rekordszámú volt a részvétel, a regisztráltak száma meghaladta a 250 főt. Az esemény főszervezője, házigazdája Palatka Károly tanár úr és a Debreceni Egyetem Gasztroenterológiai Tanszéke volt. A tudományos ülést megelőző napon, 2018. február 21-én több mint 20 fiatal kollégánk regisztrált az IBD Iskolába, amelynek főszervezője Miheller Pál tanár úr volt. Ezzel párhuzamosan hasonló létszámmal szakdolgozók vehettek részt a második alkalommal meghir­detett IBD nővérképzésen, amit Molnár Tamás professzor úr koordinált. Mindkét rendezvény résztvevői a következő kétnapos tudományos ülésen is részt vettek.

Beszámoló a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 14. kongresszusáról

 Idén 14. alkalommal rendeztük meg a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának (FIGAMU) éves kongresszusát. A Balatonalmádiban megtartott rendezvényt újra a Fiatal Sebészek ...

ESGE Days 2018

Az Európai Gasztrointesztinális Endoszkópos Társaság 1. Kongresszusa ESGE Days 2018 néven Budapesten a Kongresszusi Központban került megrendezésre 2018. április 19–21. között. A magyar ...

Beszámoló a Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának (FIGAMU) XIII. Kongresszusáról

2018. március 23-a és 25-e között Balatonalmádiban rendeztük meg a FIGAMU XIII. kongresszusát. Szakmailag magas szintű, jó hangulatú, hasznos, kuriózumnak tekinthető rendezvényen vagyunk ...

ECCO 2018

A gyulladásos bélbetegségek legnagyobb nemzetközi fórumán, az ECCO 2018. évi kongresszusán exklu­zív interjút adott Altorjay István professzor Bécsben. A megközelítőleg 6000 fő ...

Beszámoló az Endoszkópos Szekció 2017. évi Vándorgyűléséről

A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2017. évi Vándorgyűlés és Továbbképző Tanfolyam szeptember 22–23-án került megrendezésre Zalakaroson, a MenDan Hotelben. A ...

Impressziók a 2017. évi AASLD-ről

 

Az Amerikai Májkutatási Társaság 2017. évi kongresszusán jártunk, Washingtonban, ahol a májkutatással foglalkozó legnagyobb nevű szakemberek gyűltek össze a világ minden ...

Beszámoló az MMTT 27. Kongresszusáról

2017. október 12–14. között rendezték meg Mátraházán a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ez évi kong­resszusát. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a kongresszusnak ...

Impressziók a 2017. évi AASLD-ről

Az Amerikai Májkutatási Társaság 2017. évi kongresszusán jártunk, Washingtonban, ahol a májkutatással foglalkozó legnagyobb nevű szakemberek gyűltek össze a világ minden tájáról. A ...

Betegutak lerövidítése

 Makara Mihály összefoglalója...

<< < 1 2 3 > >>
27 találat 3 oldalon

Szerzői útmutató